Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár bejelentése szerint 150 milliárd forintra emelték meg az autóbuszpark korszerűsítésére rendelkezésre álló keretet, amiből évente 400-500 új buszt szerezhetnek be az elkövetkezendő években,
Az elöregedett autóbuszpark korszerűsítésére 150 milliárd forintnyi megemelt keret áll rendelkezésre, amelyből a következő években évi 400-500 új busz beszerzésére nyílik lehetőség – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Zsámbékon egy szakmai konferencián. Völner Pál szerint a buszpark megújítása azért is indokolt, mert a közösségi közlekedés nagyobb hányada a közutakon zajlik, a vasút csupán a települések 26 százalékát érinti.
Hozzátette: az elmúlt időszakban az autóbuszt rekonstrukciós programjának végrehajtására elsősorban a főváros és az agglomeráció autóbuszparkjának cseréjén volt a hangsúly, ennek során 300 új, az utasok kényelmét magas fokon szolgáló kocsi áll üzembe, közülük 150 már közlekedik is – tette hozzá. A tárca törekvése, hogy a magyar közlekedés versenyképességét fokozza, ennek érdekében az EU előírásainak is megfelelően környezet kímélő, az üzemanyag felhasználásban takarékos autók váltsák fel az elavultakat – utalt rá az államtitkár. Az új kocsik beszerzésére közbeszerzési pályázatokat írnak ki, ezekben a hazai gyártók is jó eséllyel indulhatnak.
Völner Pál elmondta, a következő években megvalósítandó stratégia a vasúti és az autóbusz közlekedés közötti egészséges egyensúly arányának megteremtését célozza meg. Kiemelt figyelmet fordít a tarifarendszer kiépítésére és a közösségi közlekedés vonzóbbá tételére, például a csatlakozásoknál a vonat-busz menetrend összehangolására, amivel az utasok időt takaríthatnak meg.
Az Országos Személyszállítási Konferencia szakmai programja a BUSEXPO kiállítással egészül ki, amelyen a helyközi személyszállításra, turisták utaztatására kifejlesztett legmodernebb autóbuszok mutatkoznak be.